|
Programfüzet
A kongresszus fő témái:
- Audiológus szakorvosi és szakasszisztensi képzés
- Fülzúgás
- Időskori halláscsökkenés korai felismerése
- Egyéb témák
SURJÁN EMLÉKÉREM A vándorgyűlés megnyitóján sor kerül a Surján László Emlékérem Alapítvány Kuratóriuma által adományozott emlékérem átadására.
BÉKÉSY DÍJ Ebben az évben is meghirdetésre kerül a Békésy pályázat, amelyen máshol még nem publikált, audiológiai témájú munkával lehet részt venni. A vándorgyűlés megnyitóján sor kerül a Békésy pályázat díjának átadására és a díjazott tudományos munka bemutatására.
WIDEX DÍJ A Widex-H Kft. a hagyományoknak megfelelően az idei évben is felajánlja a Widex díjat. Pályázati korhatár 40 év (a programfüzetben csillaggal jelölt prezentációk). Az előadások témájának kapcsolatban kell lennie a hallásveszteség rehabilitációjával, a hallásjavítással. A díjat kizárólag egészségügyi intézményben dolgozó előadók kaphatják. A díjról a hallgatóság titkos szavazással dönt. A szavazólapokat a regisztráció során kapják meg. A kitöltött szavazólapokat a kijelölt urnába kérjük elhelyezni. A díj átadására a vándorgyűlés zárása alkalmával kerül sor.
DANAVOX Kft. Hallókészülék bemutató a Nevera II. teremben
ELŐADÁSOK Az előadások 8 percesek. Vitára 2 perc áll rendelkezésre. Az előadásokhoz computert és videoprojektort biztosítunk. Párhuzamos vetítés nem lehetséges. Kérünk mindenkit, hogy előadását a színpad melletti technikusi asztalnál szíveskedjen leadni, a szekció megkezdése előtt 3 órával, az egyik szünetben. A pénteki első szekció esetében a megnyitó előtt, a szombat reggeli esetében pedig péntek délután.
|