XXXII. Magyar Gyermeknőgyógyász Kongresszus
 
 
2012. május 18., péntek
 
 
Beköszöntő

 

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Fiatal társaságunk, elődje a nagy hagyományokkal rendelkező Gyermeknőgyógyász Szekció után, néhány év elteltével ismét Budapesten rendezi meg kongresszusát. Megtiszteltetés számunkra, hogy a fővárosban láthatjuk vendégül a gyermeknőgyógyászat iránt érdeklődő kollégákat.

Kongresszusunkon elsősorban a tinédzsereket érintő témákkal szeretnénk foglalkozni. A serdülőkorúak a szellemi és testi fejlődés legérzékenyebb korszakában élnek, kitéve gyorsan változó világunk számtalan kihívásának. Szakterületünkből adódóan a tinédzserek jelentős része talán velünk találkozik leggyakrabban az egészségügyi ellátás rendszerében és a szakmai ellátáson kívül a beszélgetések során egyéb problémáikkal is szembesülünk. Szeretnénk, ha a kongresszuson a főként ezzel a korosztállyal foglalkozó gyermeknőgyógyászati szakmai előadásokon kívül, olyan előadások is szerepelnének, melyek befolyásolják szemléletünket, segítenek a funkcionális panaszok hátterének megértésében, a felvilágosításban és a tanácsadásban. Fő témáinkon belül, hallanánk a serdülők pszichés és magatartási sajátosságairól és problémáiról, ezen kívül a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségek mellett, a serdülőket ritkábban érintő nemi betegségekről, valamint az AIDS-ről.

Bízunk benne, hogy rendezvényünk hozzájárulhat a szakmai ismeretek és kapcsolatok bővítésére. Lehetőségük van az ország különböző részéről érkező kollégáinknak arra, hogy egy kellemes hétvégét tölthessenek el fővárosunkban, ahol számos kulturális és kikapcsolódási lehetőség közül választhatnak.

Várjuk minél több szakorvosunk és a társszakmákban dolgozó kollégánk és munkatársaik aktív részvételét.

 

Baráti üdvözlettel:

 

Dr. Csermely Tamás
a Magyar Gyermeknőgyógyász
Társaság Elnöke
Dr. Kanizsai Beáta
a Magyar Gyermeknőgyógyász
Társaság vezetőségi tagja